Étkező, televízió és terasz is van Richter Flórián és felesége lakókocsijában, amellyel évente hét hónapig járják az országot - utána pedig a világot. Itt tartják a közös családi ebédeket is, azt mondják, már ez az igazi otthonuk.

Harmincnyolc éve társuk az elefánt

A vasárnapig Szegeden tartózkodó Richter Flórián Cirkuszban az egyik sztár Szandra, a 41 éves elefánt, aki már 38 éve tagja a Richter családnak. A velük érkező nagyjából 40 állat között vannak lovak, kutyák, zebrák, sőt egy három hónapos kisteve is. Mint megtudtuk, idén télen nem turnéznak, ugyanis a kiöregedett lovak helyett akkor érkeznek az újak. A nyugdíjas paripák pedig lovaspanzióknál tölthetik ezután mindennapjaikat.

Betekinthettünk Richter Flórián és felesége, Edith lakókocsijába, amelyről azt mondják, ez az igazi otthonuk. Megvan benne minden, amire csak szükségük van.

Amikor turnéznak, Edith vezeti a lakókamiont, férje pedig a hatalmas cirkuszi sátrat szállító autót.

– Évente hét hónapot turnézunk Magyarországon, télen pedig külföldön dolgozunk. Utóbbi van, hogy csak egy hónapig tart, de lehet két-három is. Volt már olyan év, amikor csak néhány hetet voltunk Budapesten. Így már nem a lakásunk, hanem a lakókocsi az igazi otthonunk – mesélte lapunknak a lakókocsijának virágokkal körberakott teraszán ülve Richter Flórián, a Richter Flórián Cirkusz igazgatója.

A közel 40 négyzetméteres, amerikai autó oldalait ki lehet húzni, van benne étkező, nappali, hálószoba és egy hatalmas konyha is. A társulatban mindenkinek saját mosógépe van, a jelmezeket pedig egy külön autóban szállítják. Kevinnek és Angelinának – Flórián és felesége gyermekeinek – külön lakóautója van, de naponta legalább egyszer együtt étkezik a család.

– A szüleimnek még pezsgőfürdője is van a lakókocsiban, de nálunk is minden megvan, ami ahhoz kell, hogy kényelmesen utazzunk. Nem készen vettük, hanem csináltattuk. Van itt például bőrgarnitúra, klíma és padlófűtés is – mutatta az igazgató, aki a magyar mellett angolul, németül, olaszul, spanyolul és románul beszél. A gyerekek magántanulóként végzik az iskolát, ahogyan ő is.

– Az én esetem még komplikáltabb volt, hiszen artista voltam, így évente 10-11 hónapot töltöttem távol. Ha például Japánban dolgoztam, a tanárom odarepült, és ott oktatott – mesélte az igazgató. Hozzátette, ennek előnyei és hátrányai is vannak: mivel a gyerekek nincsenek osztályközösségben, a tanárnak nem oszlik meg a figyelme. Délelőttönként, amíg egyikőjük gyakorol, a másikuk tanul – azután cserélnek.

Azt is elárulta, ahhoz, hogy minden olajozottan működjön a turnék alatt, meg kell szervezni az áram, a víz bekötését, a szemét, a forgács, a hús és a széna szállítását. Sőt, állatorvossal is fel kell venniük a kapcsolatot. Ebben munkatársai mellett nagy segítség számára felesége és édesapja is.

– Két cirkuszt üzemeltetünk egyszerre. A testvéremmel, Józseffel mindig váltásban csináljuk a turnét. Ő Kelet-Magyarországról indul, én pedig nyugatról. A Balatonnál szoktunk találkozni, és helyet cserélünk – fogalmazott Richter Flórián, aki bár bejárta a világot, turnézni mégis Magyarországon szeret. Azt is megtudtuk, hogy mivel felesége olasz származású, imádják az olasz ételeket, Szegeden pedig gyakran járnak várost nézni, akár kerékpárral is.

Forrás: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/igazi_otthona_lett_a_lakokocsi_-_galeria/2489767

Üdvözlünk!

A Richter Flórián Cirkusz sok szeretettel várja kedves nézőit! Világszínvonalú műsorszámokkal szórakoztatjuk a publikumot, a minőséget Richter Flórián igazgató, Ezüst és Arany Bohóc díjas cirkuszművész garantálja.

Gyere el, és látogasd meg cirkuszunkat és állatainkat turnénk állomásain. Lovaink, zebráink, tevéink és Szandra elefánt mint kiemelt "munkatársaink" várnak!

Bemutatkozás

A Richter Flórián Cirkusz Magyarország legnagyobb utazó cirkusza. Igazgatónk, Richter Flórián a Monte Carlo-i Cirkuszfesztivál Arany és Ezüst Bohóc díjas artistája, Hortobágyi-díjas cirkuszművész, aki nemcsak saját műsorszámaiban, de cirkusza minden produkciójában a tökéletességre törekszik – a publikum nagy örömére.

Jöjjön el hozzánk Ön is!

Aktuális helyszín

Győr

2024 április 17. 18:00 -től 2024 április 21. 17:00 -ig

Copyright 2024. Richter Flórián Cirkusz ©  Minden jog fenntartva!