Michael Zorzan olasz diabolózsonglőr ötödik generációs cirkuszművész.

Pályafutását nagyon fiatalon kezdte: már 10 évesen porondra lépett, és tehetségével elkápráztatta a közönséget. Saját elmondása szerint minden egyes szakmai fortélyt autodidaktaként tanult meg, illetve egyetlen tanára a YouTube volt. Már kezdetben is a diobolo high technikát gyakorolta, majd kitartóan tovább tökéletesítette a zsonglőrfogásokat: a madzagról egyre több orsó repült egyre magasabbra a levegőben. Michael egyike annak az 5 embernek a világon, akik egyszerre 6 diabolóval képesek zsonglőrködni.

Michael rangos cirkuszfesztiválokon is komoly sikereket ért el, lenyűgöző produkcióját a közönség és a szakmai zsűri egyaránt nagyra értékelte. 2019-ben a spanyolországi Albacete Nemzetközi Cirkuszfesztiválon lépett fel, 2020-ban a Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon harmadik helyezést ért el, 2022-ben pedig a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon aratott sikert káprázatos zsonglőrmutatványával.

A ma 24 éves Michael Zorzan nagy örömmel tér vissza Magyarországra, készen arra, hogy rendkívül látványos új számmal lepje meg a közönséget.

Bemutatkozás

A Richter Flórián Cirkusz Magyarország legnagyobb utazó cirkusza. Igazgatónk, Richter Flórián a Monte Carlo-i Cirkuszfesztivál Arany és Ezüst Bohóc díjas artistája, Hortobágyi-díjas cirkuszművész, aki nemcsak saját műsorszámaiban, de cirkusza minden produkciójában a tökéletességre törekszik – a publikum nagy örömére.

Jöjjön el hozzánk Ön is!

Aktuális helyszín

Hódmezővásárhely

2023. szeptember 29 - október 1.

Következő helyszíneink

Hódmezővásárhely

2023. szeptember 29 - október 1.

Békéscsaba

2023. október 5 - 8.

Hajdúböszörmény

2023. október 13 - 15.

Copyright 2023. Richter Flórián Cirkusz ©  Minden jog fenntartva!