RFC_Facebook_Pr.v2

A Richter Flórián Cirkusz bemutatja a várva-várt, vadonatúj Experience című műsorát! Az Experience élményt és tapasztalatot jelent, amely hűen tükrözi törekvéseinket, hiszen előadásainkkal szeretnénk egy csodás és életre szóló élményt nyújtani a közönségünknek!

Idei, új műsorunkban idén is kiemelt helyet kapnak hazai és nemzetközi rangos díjakkal rendelkező artisták!

A kupolában a The Flying Henriquez mutatja be egyedülálló produkcióját, először a Richter Flórián Cirkuszban!

A cirkusz motoros ördögei idén is lélegzetelállító műsorral készülnek, és először Európában cirkuszunkban debütál a nemzetközi szinten is elismert Los Tiki Takas bohócpáros, akik új köntösbe bújtatják a felhőtlen szórakoztatás élményét!

Richter Kevin és csoportja ebben az évben is elképesztő produkciókkal kápráztatja el a közönséget, Richter Angelina pedig egy eddig sosem látott, új szintre emelt lóidomítást mutat be, amely betekintést enged az ember és állat közötti szoros kötelékbe.

Cirkuszunk igazgatója Richter Flórián pedig idén is nagy erőkkel készül műsorszámaira csodás lovaival és Szandrával, az elefánttal!

 

Experience – tapasztald meg a felejthetetlen cirkuszi élményt a Richter Flórián Cirkuszban!

 

PREMIER: március 14-én, Veresegyházon! 

 

Cím: Veresegyház, Búcsú tér

 

Csütörtök-péntek: 18:00

Szombat: 15:00, 18:00

Vasárnap: 15:00

 

További információk és online jegyértékesítés kezdete hamarosan! Figyeljétek oldalainkat, ahol minden fontos tudnivalót megosztunk majd Veletek!

Mi már nagyon várjuk a találkozást Veletek! És Ti?

Bemutatkozás

A Richter Flórián Cirkusz Magyarország legnagyobb utazó cirkusza. Igazgatónk, Richter Flórián a Monte Carlo-i Cirkuszfesztivál Arany és Ezüst Bohóc díjas artistája, Hortobágyi-díjas cirkuszművész, aki nemcsak saját műsorszámaiban, de cirkusza minden produkciójában a tökéletességre törekszik – a publikum nagy örömére.

Jöjjön el hozzánk Ön is!

Aktuális helyszín

Veresegyház

2024. március 14-től 17-ig

Következő helyszíneink

Copyright 2024. Richter Flórián Cirkusz ©  Minden jog fenntartva!